Idén ünnepli a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum fennállásának 55. évfordulóját. Ebből az alkalomból tortával, közös héliumos lufi felengedéssel egybekötött fotózással, Irigy Hónaljmirigy fellépéssel, Minimax Családi nappal, Frisss FM kitelepüléssel és értékes ajándékokkal várnak minden kedves érdeklődőt augusztus 19-én Bükfürdőn. Sőt, most ajándékként azon a napon az I. és II. zónát fürdővendégeink egy zóna áráért vehetik igénybe!

Számos programmal, fellépőkkel és színes kísérőrendezvénnyel készül a fürdő a jeles eseményre, így az odalátogatók délután pedig a Szombathelyi Kötélugró Klub bemutatóját tekinthetik meg. A nap folyamán számos kísérőprogrammal készülnek a szervezők, így megrendezésre kerül a nyár utolsó Minimax Családi napja is a fürdőben, ahol mókás vízi vetélkedő, dobóverseny, kreatív sarok, Minimax tánc, Mini és Picicica várja a gyermekeket. A család legkisebb tagjainak szórakozásáról a Minimax Családi nap programjain kívül Buborékpartival kedveskednek a szervezők, ezzel is még emlékezetesebbé téve az 55. jubileumot. A köszöntőbeszédek után a fürdő munkatársai közös fotózásra invitálják a vendégeket, amelyet követően több száz héliummal töltött léggömböt engednek fel az égbe. Természetesen a születésnapról a torta sem hiányozhat, a jó hangulatról pedig az egész napos Frisss FM kitelepülés mellett 15.30-kor az Irigy Hónaljmirigy zenekar gondoskodik majd.

RÉSZLETES PROGRAM:

14.00  BE-JÓ Táncegyüttes (színpad)
14.15  Ünnepi köszöntőbeszédek, tortafelvágás, lufifelengedés (színpad)
15.30  Irigy Hónaljmirigy (színpad)
16.30  Szombathelyi Kötélugró Klub bemutatója (színpad)
17.00  Ajándéksorsolás (színpad)

 

NYEREMÉNYEK ÉS AKCIÓS FÜRDŐBELÉPŐ

Ezen a napon az I-es és II-es zónát egy zónaérért vehetik igényébe a vendégek. Plusz a nap végén értékes ajándékokat sorsolnak ki, illetve a Minimax Családi napok főnyereménye is gazdára talál.

De programok augusztus 20-án is lesznek a fürdőben

 

  • 10:00-16:00 – Fajátékok és lovagi játékok várják a gyermekeket Nyári bejárat parkolójában
  • 16:00 – Paprika Jancsi bábszínház (Gyermekjátszószoba)