Négy magyarországi fürdő kapott nemzetközi minősítési védjegyet: köztük a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum is. Ez azt jelenti: a Európai Fürdőszövetség is elismeri, hogy az ide érkező vendégek azt a magas európai minőséget kapják – legyen szó gyógyászatról, szálláshely kínálatról, gasztronómiáról, higiéniáról vagy éppen fürdőszolgáltatásokról -, amilyet a saját országukban már megszoktak – erről Joachim Lieber, az ESPA tiszteletbeli főtitkára beszélt az elismerő oklevél átadása előtt.

 

Elmondta továbbá azt is, hogy a magyarországi fürdők nemcsak újra megjelentek az európai fürdők térképén, de egyre jelentősebb szerepet töltenek be a kínálatában. Szavai szerint a magyarországi gyógyfürdők és élményfürdők elismerésre méltó fejlődésen mentek át, ennek köszönhetően nő a vendégforgalom, a vendégek többsége pedig az Európai Unió országaiból érkezik – tájékoztatott minderről a távirati iroda.

Boros László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. igazgatója a minősítéshez kapcsolódóan elmondta: a büki gyógyfürdőben ezután sem állnak le a fejlesztések. Egy hónap múlva megkezdik az új főbejárat építését, majd ősszel nekilátnak a legrégebbi medence, a Szent Kelemen-medence teljes felújításának. Karácsony és újév után pedig megújulnak az öltözők is.

A tervezett büki fejlesztésekről egyébként mi is írtunk a Touristnet oldalán. Ezt a bejegyzést itt találod.