A Vas megyébe érkezők közül a legtöbben a gyógyfürdőket veszik célba, pedig számos más vizes élmény is várja itt az utazókat. Arról már korábban írtunk, hogy az Őrség környékén több olyan tó is van, ahol nyáron lehet csobbanni, de azért a folyókat se felejtsük el. Persze esetükben nem feltétlenül fürdőzésre gondolunk. Inkább az evezésre.

Ha bejönnek a kalandos evezős programok, akkor gyere Vas megyébe. A Rába ugyanis Magyarország egyik leginkább vadregényes folyója. Vagyis itt aztán tényleg élmény az evezés. Főleg a több napos túrákon, amik sok esetben Ausztriából indulnak.

Ugyanakkor Vas megyében nem csak a Rábán lehet evezni. Indulnak túrák a Pinkán és még a Gyöngyös patakon is. Legalábbis a Holdfényliget Kalandparkban kínálnak lehetőséget erre is. Ezt talán még a kisebb gyerekekkel is bevállalhatjuk.

De visszatérve a Rába-túrákra. Rengeteg egyesület foglalkozik ezek szervezésével Vas megyében. Elég csak beírni a keresőbe.

Szóval ha evezve fedeznéd fel Vas megye nyugati pontjait, megteheted. A Rába ugyanis az Őrségben, Szentgotthárdnál, Körmenden és Sárváron is kanyarok. Méghozzá nagyon szép zöld környezetben.