Tényleg elég egyedülálló környezettel várt minket a Jeli Varázskert – őszintén szólva nem számítottunk ilyen jóra. Igaz, mi nem a rododendron virágzáskor érkeztünk, de így is tudtunk bőven élményekkel gazdagodni. Egyrészt a növényvilág gazdagsága, másrészt a magas fák árasztotta hangulata miatt.

Mi a bejárattól egyből jobbra indultunk – nem arra, amerre a többség, tehát egyenesen -, és nem bántuk meg. Szinte azonnal olyan elvarázsolt helyre kerültünk, ami csak a mesében létezik. Patakok, pillangók, falevelek között átszűrődő napsugarak… Találó tehát a varázskert elnevezés.


A MESSZE FÖLDÖN HÍRES RODODENDRON VIRÁGZÁS ÁPRILIS VÉGÉN VESZI KEZDETÉT.


Kis séta után elértünk az Óriások erdejébe. Itt főleg fenyőfák közötti ösvényeken kalandozhatunk. Volt, ahol csordogáló patakokon lévő, fa pallós útvonalon kellett haladni, máshol kiépített lépcsőkön sétálhattunk fel a szurdokban lévő források mellett.

Az erdő, a varázskert távolabbi pontja tényleg vadregényes, a nagyobb sétát bevállalóknak érdemes erre is elsétálni – ez a kalandos útvonal elvileg 4 kilométer hosszú.  A bejárathoz közelebb eső részt neveznénk inkább klasszikus virágos arborétumnak. Az itt található részen sok kisgyermekes család sétálgatott, és a kilátóba is szinte mindenki felmerészkedett – ahogy mi is. És megérte, tényleg gyönyörű a kilátás. Ahogy a lent lévő tavacskánál található bambuszerdő is kivételes látvány.

Mi nagyjából két órát kalandoztunk a Jeli arborétumban, személyenként ezer forintért. De akár egy egész délután is tartalmasan eltölthető itt. Szóval kicsiknek, nagyoknak, családosoknak, pároknak mindenkinek ajánljuk, csak előtte nézzék meg, melyik útvonal való nekik igazán. » Ezt itt megteheti mindenki.